Magyar Közösség Napja 2018. június 30.

Kedves Olvasó!

Az idén is sor kerül az Abrudbányai Magyar Közösség Napjának a megrendezésére az Abrudbányai Református Egyházközség és az Abrudbányai és Verspataki Magyar Kulturális Egyesület jóvoltából. Lassan már hagyománnyá alakult ennek a kicsi, de nagyon lelkes közösségnek a rendezvénye, hiszen az idén már a 9. alkalommal  gyűlünk össze határon innen és túl, hogy emlékezzünk, épüljünk és jövőt tervezzünk Isten dicsőségére és nem utolsó sorban közösségünk, egymás erősítésére.

Rendezvényünk a megszokottnál eltérőbb és gazdagabb lesz, mivel keretén belül Lelkipásztor Beiktatására is sor kerül. Ladányi Péter Sándor helyettes lelkipásztort a Református Egyházközség Közgyűlése megválasztotta és a közösség úgy döntött, hogy e két eseményt egybefonva rendezze meg hagyományos ünnepségét.

Program, 2018. június 30.

A rendezvény színhelye: Abrudbánya, Református Templom és a Református Parókia udvara.

  • 11:00 h Istentisztelet – Lelkipásztor Beiktatása. Igét hirdet Nt. Dr. Gudor Kund Botond, a Nagyenyedi Református Egyházmegye esperese.
  • 12:15 h Gyermekműsor.
  • 12:30 h A Csernakeresztúr-i néptáncegyüttes fellépése Fábián Mónika Petőfi ösztöndíjas diák vezetésével.
  • 13:00 h Ünnepi ebéd – abrudbányai magyar gulyás, amit Ladányi Sándor nyugalmazott lelkipásztor és széles körben ismert szakács készít majd el.
  • Ebéd után közös beszélgetés, ismerkedés diszkrét zenei aláfestéssel az esti harangszóig, 20:00 h-ig.

Szeretettel hívunk és várunk mindenkit!

Érdeklődni lehet:

Ladányi P. Sándor, ref. lp. tel: 0740-051-647, e-mail: ladanyis@yahoo.com

Kopenetz Loránd Márton, Egyesületi elnök, ref. gondnok: tel: 0745-396-350, e-mail: lorandkopenetz@yahoo.com